Történetem még tinédzser koromba hajlik vissza, amikor egy nap a sok-sok húsfogyasztás miatt úgy döntöttem, már pedig én többé nem eszem állatot. Szépen tartott ez a folyamat egy évig, míg nem közölték velem, hogy elég nagy egészségügyi problémákkal küzdök. Így diétát, húsfogyasztást és mindenféle étkezési baromságot kellett betartanom. Rendbe is jöttem, szültem gyermeket, majd az akkori ismert betegségeim fellángoltak, és még társult hozzájuk 2-3 adagnyi, csak így a harmincas éveim elején. Végülis is lassan de biztosan már középkorúvá válok, nem?

vegán gluténmentes laktózmentes tejmentes


No de itt a lényeg az, hogy mennyi minden szemetet ettem eddig, pedig odafigyeltem, vettem magamnak táplálékkiegészítőket, és bár igaz, 5 kiló plusz van rajtam, nem igazán akar az már mozdulni se jobbra, se balra. Ennek okán én felkerestem egy szuper orvost, aki közölte, hogy a jelenlegi egészségügyi állapatom mellett nekem még Hashimoto-m van, és igenis kezdjek el szépen a felírt étrendkiegészítőkön túl életmódot, étkezési szokásokat változtatni. Néztem mint borjú... Nem elég, hogy IR-esként számolgattam a szénhidrátokat, még jön egy pajzsmirigy gyulladásos betegség? Igazából vállat vontam, de későbbi processing során rájöttem, hogy ez az, amit eddig nem mondott ki senki, pedig minden tünetem egyben van...
Nos, a lényeg a következő:

- gluténmentes
- tejmentes
- halmentes
- sertés - és marhamentes étkezés
Lehet enni csirkét ( félévente egyszer ha eszem, mert ki nem állhatom). Ezenkívül a zöldségek nagyja fogyasztható, ellenben a gyümölcsök tiltottak, ahogy a magok és más finomságok is.

vegán gluténmentes laktózmentes tejmentes


Szeretek kísérletezni, na de ennyire?
Fejtörést okozott a feladvány, míg végül rájöttem, hogy bár tejtermék nélkül simán elélek, azért a napi szalámi adagomról nem szívesen mondanék le. De hogy csirkét egyek? Azt már nem!
Így jött a felismerés, bizony, ez egyenes út ahhoz, amit anno kezdtem, csupán még szigorúbb követelményekkel, továbbá azzal a lehetőséggel, hogy jelenleg ezernyi alternatíva van a piacon, nem úgy, mint 10 éve.
Egyszóval vegán életmódot kell, hogy folytassak. Nem kényszer, mert az én testem, és én döntöm el mire vagyok képes, de kísérlet gyanánt nagyon is érdekes a számomra.
Vajon meddig bírom? Miket tudok kihozni egyáltalán ebből az egészből?
Meglátjuk, mindenesetre nyitottan állok elébe.
A mai napom, mint jelképes első nap így október 1.-i dátummal elindultam az utamon, megnézzük, hová jutok, és természetesen feltöltöm a recepteket, tapasztalatokat.
No meg novemberben konzultáció, van egy hónapom átállítani magam, és megnézni, milyen eredménnyel teljesítek az orvosi kontrollon, mert inkább ez, mint a rengeteg hormon és gyógyszer. Van azokból így is elég a konyhai fiókban.